Jelölt 2016

BARABÁS LŐRINC

Magyar dzsessztrombitás, zeneszerző. Zenei tanulmányait a Kőbányai Zenei Stúdió dzsessztrombita szakán végezte 1999 és 2001 között, majd 2002-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz-szakára, ahol 2006-ban dzsessztrombita-tanár és előadóművész diplomát szerzett, majd az Uptown Felaz zenekarral 2005-ben elnyerték a Magyar Filmszemle Legjobb Filmzenei díját, a Kész Cirkusz című film (rendező: Dyga Zsombor) zenéjéért. Egyetemi évei alatt több zenekarral is együttműködött és koncertezett, 2005-től 2009-ig tagja volt az Irie Maffia zenekarnak, akikkel 2008-ban a Fel a Kezekkel című albumon működött közre. 2005-ben saját zenekart alapított jazz-funk-pop stílusban, Barabás Lőrinc Eklektric néven, amely a 2010-es fennállásáig két lemezt (Ladal 2007, Trick 2009) is megjelentetett. 2011-ben részt vett a SAE Institute Electronic Music Production Course nevű képzésén New Yorkban, az USA-ban.

63513afdc77c2ac180bd9f5a_Barabas-Lorinc.jpg
63513afdc77c2a4335bd9f3f_Kádár Anna.jpg
Nagyköveti méltatás

Kádár Anna

„Barabás Lőrinc trombitaművész és zeneszerzőnek tavaly a hatodik lemeze jelent meg. A folyton megújulni képes zenész hosszabb ideig élt kétszer Londonban és az Egyesül Államokban is. Utazásai során a jazz ismerete mellett elmélyült az indián népzenében, és zenéjében ezeken kívül a trip-hopot a drum and bass alapokkal is felüti.”

A nagykövet további jelöltjei