Jelölt 2016

MILESTONE INTÉZET

A Milestone Intézet nemzetközi progresszív oktatási központként több mint fél évtizede foglalkozik tehetséggondozással. Tehetséges magyar diákokból álló növendékeiket a tudományos kiválóság elérésében és vezetői képességeik kibontakozásában segítik. Budapest szívében található intézetük ahhoz kíván hozzájárulni, hogy Magyarország kilépjen a múlt század árnyékából. Alapítóik törekvéseivel összhangban Tudáskikötő 2020 – Közösség a változásért címet viselő stratégiai programukkal egy olyan közösség létrehozásán dolgozik, amely aktívan elősegíti a változást. Olyan értelmiségiekből, tudósokból, újítókból és vállalkozókból álló közösséget szeretnének teremteni, amely készen áll arra, hogy a változás katalizátora legyen és demokratikus-egalitárius elvek alapján dolgozzon egy jobb, a 21. században veresenyképes Magyarország megteremtéséért.

63513afdc77c2a785abd9f89_Milestone-Intezet.jpg
Németh Regina.jpg
Nagyköveti méltatás

Németh Regina

„Olvasatom szerint az Intézet célja a hosszú távú értékteremtés, érzékenyítés, mindamellett, hogy munkájukkal elősegítik a magyar diákok nemzetközi továbbtanulását. Fontos üzenet részükről, hogy arra tanítják diákjaikat, hogy kötődjenek Magyarországhoz, és bárhol is élnek, érezzék felelősnek magukat a társadalom többi tagja, valamint hazájuk iránt. Cikkrészlet, ami alátámasztja a véleményemet: „…legfontosabb a társadalmi érzékenyítés. Minden diákunknak, akinek lehetősége van valamelyik top egyetemre kijutni, tudnia kell, hogy ez egy olyan kiváltság, amely felelősséggel társul. A szegénytelepekről a gyerekek nem azért nem mennek Oxfordba, mert buták vagy lusták, ezt a lehető legteljesebb eszköztárral kell láttatni velük. Mi azt gondoljuk, hogy egy kiváló külföldi intézményben eltöltött pár év nagyon fontos egy jövőbeni értelmiségi személyiségfejlődését tekintve, de ugyanilyen fontos, hogy egy itthoni közösséghez tartozzanak. Így alakul ki bennük az is, hogy a felnőtt életükben Magyarországon is értéket teremtsenek…A Milestone révén azonban folyamatosan van egy kapocs, ami miatt fontos marad nekik Magyarország. Nem kell feltétlenül, hogy itthon éljenek, más módon is lehet kötődni. Sokan befektetnek, adományokat küldenek, oktatnak, ingáznak a külföldön végzett értelmiségi körből. Én nem gondolom, hogy ez ennyire radikális lenne, hogy aki kimegy, azt elveszítettük…Nekünk pedig az is feladatunk, hogy elültessük az emberek fejében, hogy egyszer majd Magyarországon is segíteni, fejleszteni akarjanak. Nem is kell ezzel foglalkozniuk harmincöt éves korig, addig építsék magukat, utazzanak, tapasztaljanak. Mi azt feltételezzük, hogy el fog jönni az az érzés, hogy hálásak a sikereikért, és felteszik a kérdést: mi az, amit én tudok adni? A belső késztetésre adott válaszok során pedig garantáltan rájönnek majd, hogy mindez jóval nagyobb élmény, mint egy kaliforniai jachton pecázni.”

A nagykövet további jelöltjei