Javarészt iskolás lányoknak kínál jól érthető és ingyenesen elérhető informatikai – elsősorban kódolásra és programozásra építő – ismereteket a Skool nevű nonprofit egyesület. Az idén tízéves szervezet társalapítója, Koleszár Szilvi és a partnerkapcsolati vezető Guzsaly Péter egyaránt azt vallja, a programozói gondolkodásmód ismerete kulcs – nem a jövőhöz, hanem már a jelenhez.
Az idén tízesztendős Skool a kerek évforduló kapcsán némi számvetést végzett. A nonprofit szervezet munkatársainak becslései szerint az eddigi működésük során mintegy 17 ezer gyermekkel találkoztak legalább egyszer valamelyik programjuk során. Koleszár Szilviáék kíváncsiak voltak, vajon megmondható-e, hogy a munkájuknak milyen hozadéka lehet nemzetgazdasági szemszögből nézve. Noha azt pontosan nem tudják, hány egykori Skool-növendékből lett szakmabeli, azt viszont igen, hogy (különböző betöltött pozíciók átlagával
számolva) egy húsz éven át Magyarországon dolgozó programozó, átlagosan 140-160 millió befizetett adóforinttal járul hozzá az ország működéséhez. Nem titok, a Skool eddigi tízéves büdzséje 7-800 millió forint, így megállapítható, ha csak öt „növendéket” állított pályára (Guzsaly Péter szerint amúgy jóval többet), már megérte. Persze, egyébként is.
A Skool történetéről bővebben az Inspiráló magyarok - 24 lebilincselő sikertörténet című könyvben olvashatsz, amely megvásárolható a Libri könyvesboltokban.