slider-1
slider-1
slider-1
slider-1
slider-1

Bodnár Dorottya & Sztojka Melissza // Van életünk

 

A „Van Életünk” című projektet sosem vallhattuk kizárólag csak a miénknek, hisz annyi ember közreműködéséből s hozzájárulásából jött létre, hogy úgy érezzük, valami olyat alkottunk, ami személyes kis alkotó terünkből kilép és meghaladja azt, azaz felülmúlta minden elképzelésünket. A tájból, palóc népművészeti motívumvilágból és az Ipoly menti természeti adottságokból kiindulva formáltuk a megvalósult műveket, a kortárs tervezőgrafikai felfogásnak megfelelően. A legszebb mégsem a tervezés, hanem a kivitelezés volt, látni az ott élők arcán a csodálatot, a hálát. Ekkor biztosak voltunk benne, hogy jót cselekszünk – és ezért gondoljuk azt, hogy a munka valójában ott született a kis faluban, nem a számítógépeink monitorán.

 

 

 


Projekt megvalósulása nekik köszönhető:

 

Bodnár Áron, Bodnár Dorottya, Dalmadi Sándor, Döme Melinda, Katona Ádám, Nagy Zsófia, Majorosi Zsófia, Sztojka Melissza, Técsi Boglárka, Tomecz Dániel, az egri Vizuális Művészeti Intézet tanulói és Szigeti Gábor Csongor, egyetemi oktató; valamint a 100Sparks csapata, Bada Tibor és családja, Ipolytarnóc apraja és nagyja, valamint a kedvező időjárás.

 

 

 

www.behance.net/gallery/81666765/Van-Eletuenk-Ipolytarnoc-100-Spark

arthungry.com/dorottya.bodnar/8490/van_eletuenk_100szikra

 

 

Kurátori méltatás


"Csupán feltételezéseink vannak arra vonatkozóan, hogy honnan származunk, milyen régóta népesítjük be ezt a bolygót, kik voltak az őseink? Vajon milyen helyzetekből szereztük be azt a rengeteg tapasztalatot, ami mind a mai napig meghatározza jelenünket? Mi alapján választottunk ki egy-egy zenei akkordmenetet, grafikai motívumot, hogy aztán azok több száz, sőt több ezer éven keresztül is velünk együtt éljenek? A “népművészet” egy megszilárdult konglomerátum, vagy fantáziánk végtelen kincsestára? Bodnár Dorottya és Sztojka Melissza művészeti alkotása nagy odafigyeléssel használja a Palóc kultúra szimbólum világát és a bennük rejlő titokzatos üzeneteket, amikkel segíthetnek egy falu közösségének újraformálásában."

A kurátor jelöltjei

Ez a weboldal (nagyon finom) sütiket használ a jobb működés érdekében. Ha böngészni szeretnéd weboldalunkat, kattints az OK gombra. További információ

OK

KÖSD BE MAGAD A HIGHLIGHTS OF HUNGARY KÖZÖSSÉGBE ÉS REGISZTRÁLJ!