slider-1
slider-1
slider-1
slider-1
slider-1

BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ 70 ÉVES JUBILEUM

 

70 év nagy idő, egy ember életében épp úgy, mint egy színházéban. Azok a gyerekek, akik az 1949-es alapítás idején itt szerezték első színházi élményüket, ma már nagyszülők, sőt, talán dédszülők, akik ma már a saját unokáikkal, dédunokáikkal érkeznek az előadásokra. Büszkék vagyunk rá, hogy generációk nőttek fel velünk. 70 év alatt sokat változott a bábművészet. Az egykori paravános illúziószínházi előadások helyét lassan átvették az olyan produkciók, amelyekben már látható a bábszínész. Egy-egy bábtechnika divatossá vált, majd feledésbe merült, hogy sok évvel később a fiatal alkotók újra felfedezzék maguknak. A klasszikus formák velünk maradtak, új köntösbe bújtak, más fénytörésbe kerültek, miközben új formák, új kifejezésmódok születtek. A progresszív gondolkodás,folyamatos kísérletezés épp úgy a műfaj alapja, mint a hagyományok tisztelete és megőrzése.

 

 

70 év alatt bábszínészek, tervezők és rendezők, bábkészítő mesterek generációi tanultak az intézményben. Voltak, akik az itt megszerzett tudásból saját bábszínházat alapítottak az ország számos pontján, míg mások velünk maradtak, s itt váltak az újabb pályakezdők mestereivé.

 

 

70 év nagy idő, mégsem érezzük, hogy megöregedtünk volna. Fiatalon tart a folyamatos kísérletezés, a műfaj megújulása, az ifjú alkotók lelkesedése, de leginkább és mindenek felett a közönség. A gyerekek, akik első színházi élményüket szerzik nálunk, az iskolások, akik az élet fontos kérdéseiről elmélkednek velünk, a felnőttek, akik nyitottak erre a különleges műfajra és a pedagógusok, szülők, nagyszülők, akik újabb és újabb generációkat hoznak el hozzánk, a Bábszínházba. 

 

 

 

www.budapestbabszinhaz.hu

www.facebook.com/budapestbabszinhaz

www.instagram.com/budapestbabszinhaz

 

 

Kurátori méltatás


„A kulturális termékek sokasága zúdul rá a ma gyermekére és szülőjére a fogyasztói társadalom csúcsosodása következtében. Sokszor nehéz választani és megtalálni azt, ami ebben a tömegkultúrában valódi értéket tud képviselni. A Budapest Bábszínház egy olyan sziget ebben a túltengésben, amelyre bátran támaszkodhatunk, mert nem fogunk mellé. Profi stáb, színészek, zenészek, díszlet és elképesztően aprólékos munka, amelyet a bábkultúra-és színház magában rejt, ez adja a csodát. Mindeközben teszi ezt úgy, hogy a jegyárai ezt az élményt a legszélesebb körben teszik elérhetővé, mert minden gyereknek jár a mese. Ahogy a felnőtteknek is! A 70 év persze nem kerülheti el a változásokat sem, s ehhez a kihívásokkal teli, de annál szebb úthoz kívánunk ugyanilyen nyitottságot, energiát és kitartást, mert mi, nézők, őszintén hálásak vagyunk érte!” Turcsányi Szabina, SUPER CHANNEL

A kurátor jelöltjei

Ez a weboldal (nagyon finom) sütiket használ a jobb működés érdekében. Ha böngészni szeretnéd weboldalunkat, kattints az OK gombra. További információ

OK

KÖSD BE MAGAD A HIGHLIGHTS OF HUNGARY KÖZÖSSÉGBE ÉS REGISZTRÁLJ!