slider-1
slider-1
slider-1
slider-1
slider-1

TILOS RÁDIÓ

Szavazok!

 

 

A Tilos Rádió  (fm 90.3) non-profit, közösségi rádió, 1991 augusztusában kezdett sugározni Budapesten, kezdetben kalózrádióként, majd 1995-től legális frekvencián. A Tilos politikai ideológiáktól, pártoktól, gazdasági köröktől, valamint egyházaktól és önkormányzatoktól független, szabad rádió, nincsenek tulajdonosai: csak a hallgatóké és a műsorkészítőké.

 

A Tilos Rádió a szólásszabadság elkötelezettje, lételeme a vita, a különböző nézetek, vélemények ütköztetése, műsorait háromszáznál több önkéntes készíti ellenszolgáltatás nélkül, a nap 24 órájában.


A Tilos mindig valamiért rádiózik: kisebbségek, elesettek, másságok érdekében, alternatív értékek, kulturális törekvések bemutatásáért. Sosem a vásárlót, vagy a szavazót győzködi, a Tilos önálló gondolkodásra, kreativitásra, a közéletben való részvételre sarkall; az öntevékeny, független, ember médiuma.
A Tilos Rádió nem kér és nem is fogad el állami forrásokból eredő támogatásokat, ugyanakkor éves költségvetésének mintegy kétharmadát maguk a hallgatók és a rádiósok adják össze az szja 1% révén, ill. támogató adományaikkal.

 

 

tilos.hu

Kurátori méltatás


"A Tilos egy közel 30 éve működő független, közösségi, nonprofit rádió, mely alapítása óta élen járt szólás- és véleményszabadság  gyakorlásában, szokatlan hangvételű kulturális műsorok sugárzásában. A rendszerváltás utáni underground szcéna első meghatározó médiuma, mely kalóz rádióként indult a legendás “Tilos az Á “ szórakozóhelyről és vált az ország ikonikus radióadójává.  Munkatársai mindig nagy hangsúlyt fektettek az esélyegyenlőség támogatására és törekedtek a társadalom széles rétegeit foglalkoztató témák kritikus szemléletű, őszinte véleményeken alapuló kibeszélésére.  Adásuk középpontjában mindig is a jelen és jövő kérdései álltak. A felmerülő témákban őszinte és változatos, akárcsak zenei világában. Működtetői önkéntesek, akik teljesen szabadkezet kapnak a műsoraik megalkotásában, és ez, többek között lehetővé teszi, hogy interaktív kapcsolatban álljanak hallgatóikkal. Műsoraik gerincét az élő, cenzúrázatlan beszélgetős műsoraikon túl a progresszív es sokszínű zenei világ adja, mely több generació zenei ízlését formálta és formálja a 90’ es évek óta töretlenül."

A kurátor jelöltjei

Ez a weboldal (nagyon finom) sütiket használ a jobb működés érdekében. Ha böngészni szeretnéd weboldalunkat, kattints az OK gombra. További információ

OK

KÖSD BE MAGAD A HIGHLIGHTS OF HUNGARY KÖZÖSSÉGBE ÉS REGISZTRÁLJ!