Jelölt 2015

Mész

63513afdc77c2a485dbd9fb7_Mesz.jpg
Juhász Anna.jpg
Nagyköveti méltatás

Juhász Anna

A Mész című kötet egyszerre a gyász, az elengedés és az új hang kötete. Hitka Viki képzőművésszel a Mész kötethez kapcsolódó Közös levegő projekt a Hadik Irodalmi Szalonban jött létre, megnézve, az egyes művészeti ágak és alkotók miképpen hatnak egymásra. A szervezők a könyvet előre elküldték a festett tányérjairól híres szuperizgalmas Hitka Viktóriának, aki már teáskészlettel, festett tányérokkal érkezett a Kávéházba. Kiderült, miközben a könyvet olvasta, számtalan párhuzamot talált a költővel. Nemcsak egyéni sorsuk, de a veszteségre, az élet-történésekre adott reakciójuk is azonos, saját, korábbi munkáin szinte megegyező mondatokat talált a Mész kötetbeliekkel.A Mész kötet kapcsán alakult ki a szerző és Ratkóczi Huba zenész közös munkája, előadásaikkal sok-sok száz embert vonzanak. Közönségükben rengeteg fiatal van, akik sokszor már úgy érkeznek egy bemutatóra, hogy fejből tudják a verseket. A két előadó – a szerző és a zenész – a maguk egyszerűségében töltik be a színpadot, és töltik meg hallgatóik életét irodalommal, szavakkal, zenével. Rég volt ilyen nagyhatású tehetség, aki ennyire kreatívan és sikerrel tudta eljuttatni az irodalmat a széles közönséghez.

A nagykövet további jelöltjei