X. helyezett - 2016

BAGÁZS

Egy olyan befogadó és elfogadó társadalomért dolgoznak, amelyben a romáknak is esélye van céljaik elérésére. Nem adományt osztanak, hanem lehetőséget biztosítanak a változásra. Programjaikkal a hazai roma szegregátumokból ismert problémákra kínálnak komplex megoldást, fejlesztést. A szükségleteknek megfelelően biztosítanak közösségi, csoportos vagy egyéni támogatást a telepeken.Számos foglalkozást és programot tartanak az egyesület megalakulása óta. (Iskolai Közösségi Szolgálat, Bagázs FC, mentorprogram, Női Klub, Jogklinika, Adósságkezelő csoport). A Felnőttoktatás program szintén közösségi kezdeményezésére indult el 2016-ban: a motiváció egyeseknél a továbbtanulás vagy szakmaszerzés volt, mások versenyképes munkahelyet szerettek volna szerezni, míg voltak olyanok is, akik gyerekeik, unokáik számára akartak példát mutatni.

63513afdc77c2aaf96bd9f52_BAGazs.jpg
63513afdc77c2a4335bd9f3f_Kádár Anna.jpg
Nagyköveti méltatás

Kádár Anna

„A bagi cigánytelepen élők társadalmi integrációjának fontosságát hangsúlyozó tavaly év végi klasszikus támogatói reklámfilm kreatív koncepciója pontosan követi a társadalmi helyzetet, amit bemutat. Nagyon egyszerűen, közérthetően mondja el azt, amit mindannyian tudunk ugyan Magyarországon, de sokak hajlamosak nem csak, hogy nem törődni vele, de inkább elfelejteni, nem tudomást venni róla. Újszerűen célozza meg a szociálisan amúgy is valamennyire érzékeny, de nem túl aktív(segítőkész) csoportokat, egyszerre a kevésbé érzékenyekkel. Kreatív megoldása érdekes, figyelemfelkeltő és játékos. Üzenete jól célzott: ha támogatod a szervezetet, az értékes munkán túl, amit a Bagázs tesz a integrációért az egész magyar társadalom boldogulásáért teszel.”

A nagykövet további jelöltjei