Missziójuk, hogy olyan oktatást biztosítsanak, amelyben a gyermekek természetes módon sajátítják el a boldog élethez szükséges gondolkodásmódot és képességeket.Igaz, hogy a boldogság szoros kapcsolatban áll a személyes sikerrel, azonban senki sem tudja, mit tartogat a jövő, és hogy 2040-ben mi számít majd sikernek. Azt viszont már most is tudjuk, hogy a kritikai gondolkodás, a kreativitás és a világ dolgai iránti érdeklődés olyan tulajdonságok, amelyek egy kompetitív környezetben is segítenek megküzdeni a jövő kihívásaival. Az iskolában is ezeknek a tulajdonságoknak a fejlesztésére törekednek. Ezért határozták el, hogy olyan iskolarendszert hoznak létre, melyben ezek a tulajdonságok a csapatmunkával és a kihívásokat kereső gondolkodással kiegészítve központi szerepet játszanak az oktatásban és a nevelésben.
"Egy olyan hiánypótló kezdeményezés kelt életre idén az oktatás területén, amelyet csupa szimpatikus, tenni akaró és felelős fiatal családos ember hívott életre, élükön Halácsy Péter (hp) és Halmos Ádám (mindketten vállalkozók, a Prezi és a LIbri Kiadói Csoport alapítói). Számukra mai élethelyzetükből fakadóan is értelemszerűen kiemelten fontos, hogy gyermekeik boldogok legyenek, iskolájukban és iskoláik hálózatában úgy készüljenek majd fel a. 21.század kihívásaira, hogy közben ne veszítsék el kíváncsiságukat, szeressenek és fontosnak tartsák a közösségekben gondolkodást, létezést, az állandó tanulást. Óriási felelősség egy korántsem klasszikus óvoda és iskola elindítása, ezt mindannyian tudják. Hihetetlen erővel, energiával, odafigyeléssel, tanulással és állandó korrekciókkal fejlődik közösségük."