Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg keletkezik évente. A Magyar Élelmiszerbank 2016-ban ebből 4000 tonna élelmiszert mentett meg és osztott szét rászorulóknak. Az Élelmiszerbank célja #szerencsesvagyok kampányával, hogy az élelmiszerpazarlás és éhezés problémájára minél szélesebb körben felhívja a figyelmet. A 2015-ben elindult image kampány folytatásaként egy újabb kapmányt terveztek. A kampány célja a szélesebb ismertség elérése mellett a magánadományok növelése volt. Az élelmiszerpazarlás és nélkülözés problémáját a kampány egy pozitív üzenet köré építve mutatja be. Akiknek nem okoz gondot minden nap ételhez jutni, -sőt akár válogathatnak is, hogy éppen mit ennének szívesen- abszolút természetes, hogy minden rendelkezésre áll, talán több is, mint ami szükséges. Talán eszükbe sem jut, hogy milyen lenne, ha nem lenne. Hozzájuk szeretnének szólni, őket szeretnénk egy pillanatra megállítani, hogy legyen lehetőségük hálásnak lenni, mert ez nagyon jó helyzet, így könnyű adni. Így alakult ki a "szerencsés vagyok" szlogen. "Szerencsés vagyok" feliratú tányérok jelenleg a Flatlab-ben érhetők el és teljes bevételük az Élelmiszerbank munkáját támogatja. A #szerencsesvagyok kezdeményezéshez bárki könnyen csatlakozhat egy ételfotó megosztásával is, a #szerencsesvagyok és #elelmiszerbank hashtagekkel.A kampány segítségével eddig több mint 700 000 Ft adomány gyűlt össze, melyet az Élelmiszerbank élelmiszerfeleslegekből összeállított élelmiszeradományok nélkülözőkhöz történő eljuttatására fordít.
„A Szerencsés vagyok kommunikációs kampány több szempontból különleges. Egyrészt Hitka Viktóriának a már ikonikussá vált kézírással festett tányérain keresztül mutatta be, ezen kívül bevont a közösségi médián keresztül sokakat a célcsoportból. Amitől igazán erős volt, a gondolat mögötte és az érzelem, amit a célközönségben ébresztett . Egy ilyen egyszerű gondolat elég erős érzelmeket tud kelteni ahhoz, hogy a közönség valóban megmozduljon, és kiposztoljon képeket arról, amit ő eszik - nem az elcsépelt "mutimiteszel" formában, hanem figyelemfelkeltő formában: egy hozzáadott jól célzott üzenettel. Szerencsés vagyok, mert van mit ennem. Hitka Viki minden munkáján látszik a kreativitáson túl a szociális érzékenység és az erős tenni akarás. A Szerencsés vagyok kampányban mindez okosan találkozott az ügy mögött álló Élelmiszerbankkal.”