Budapest Főváros Önkormányzata 2016 őszén második alkalommal hirdette meg a STAFÉTA pályázatot a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében. A tavalyi évhez hasonlóan a FÜGE Egyesület lebonyolításában.A projekt célja a fővárosi független színházi kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az elmúlt években munkájukkal kitűnő, fiatal, pályakezdő színházi alkotók és alkotói csoportok számára biztosít megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.A felhívásra 90 – minden formai szempontnak megfelelő – pályamű érkezett.A kuratórium döntése alapján 7 produkció valósulhat meg szinte mindegyik 100%-os támogatással a 2017-es évben a Staféta keretében.
"Örülök, hogy hazai terepen is létrejött van egy olyan - független színházakat támogató - kezdeményezés, amely színházi alkotók és közösségeik számára nyújt anyagi forrást és ezzel bemutatkozási lehetőséget. Mindez a FÜGE és a Jurányi segítségével jött létre, így izgalmas helyszínen és garantált szakmai minőségi környezetben születhetnek meg az áhított produkciók."