Jelölt 2017

Kecskemétfilm

A Kecskemétfilm 1971 óta készít 2D-s animációs kis- és nagyjátékfilmeket, TV-filmeket és reklámokat. 3D-s technikával 2008 óta dolgoznak, 40 éves pályafutásuk alatt számos nemzetközi díjat és elismerést érdemeltek ki. Az 1985 óta megrendezésre kerülő Kecskeméti Animációs Filmfesztivál kezdeményezője és fő szervezője a Kecskemétfilm. A stúdió legismertebb és leghosszabb filmsorozata a százrészes „Magyar népmesék”. Az önálló alkotások mellett számos nemzetközi produkció gyártásában vettek részt, közülük hármat később Oscar-díjra is jelöltek: „Brendan and the Secret of Kells”, „Chico & Rita”, 2017-ben pedig „A vörös teknős”.

63513afdc77c2afb5abd9f1e_Kecskemetfilm.jpg
Bagi László.jpg
Nagyköveti méltatás

Bagi László

Az elmúlt években egyre több a nézhető magyar közönségfilm, de ha van műfaj, amiben mindig is jók voltunk, az az animáció. 1971 óta több mint 250 film készült itt és az sem ritka, hogy a nagy nemzetközi szuperprodukciók stáblistájában tűnnek föl magyar nevek – legutóbb például a világsikert aratott A vörös teknős című japán-francia alkotás végén.”

A nagykövet további jelöltjei