ART QUARTER BUDAPEST

Jelölt 2018

Az Art Quarter Budapest egy privát kezdeményezésből született, független kulturális intézmény az egykori Haggenmacher Sörgyár budafoki épületeiben. Ahol a 30-as évekig sört főztek, ott ma egy dinamikusan fejlődő kortárs művészeti központ működik. A környezettudatosan felújított ipari épületegyüttesben számos hazai kortárs képzőművész műterme és kreatív vállalkozás bázisa található. Az AQB nemzetközi művészeti rezidencia programot működtet, kísérleti zenei stúdiónak (Spatial Sound Institute) ad helyet, kiállítótere, a Project Space pedig egyedi hangulatú kiállításaival várja a közönséget. Emellett az intézményben időszakosan más kulturális programok – koncertek, cirkuszi és színházi előadások – is megvalósulnak. Mára az AQB-ben a legkülönfélébb művészeti ágak képviselői találtak otthonra, a zenétől az iparművészeten és táncművészeten át a képzőművészetig, így egy dinamikus és kreatív nemzetközi közösség lakja be a házat.

Nagyköveti méltatás
Bagi László.jpg

Bagi László

"Wolfgang Bartesch orvostanhallgatóként került a németországi Bonnból Budapestre a rendszerváltás idején. Később sikeres üzleti vállalkozásba kezdett, autókölcsönzőt üzemeltetett, majd rátalált az egykori Haggenmacher sörgyár budafoki épületére. A téglafalak között ma egyaránt helyet kapnak üzleti vállalkozások, műtermek, művészlakások és a képzőművészeti kiállítások, a közösség és az üzleti modell egyaránt példaértékű."

63513afdc77c2a7d0cbd9efa_Art-Quarter-Budapest.jpg