KAFIYA SAID MAHDI

Jelölt 2018

Kafiya volt a legidősebb a hét testvérből és egy szerető anyából álló családban. De aztán egész fiatal korban el kellett menekülnie otthonról, és menedéket kellett találnia egy másik országban. Egyedül, 14 évesen, oktatás, család és ismerős nélkül. Az út hosszú volt, és nem volt könnyű, de Magyarországon egyedül nulláról kezdte el az életét. Amióta ide jött, mindent megtanult,a kultúrát és a világ egyik legnehezebb nyelvét is. Három év alatt nem csak elvégezte a középiskolát, de elkezdte az egyetemet is utána, és befejezte a Könnyű Leckék című dokumentumfilm készítését is. Azt gondolja, hogy az embereknek meg kell osztaniuk a történetüket, az életüket, hogy tudjanak inspirálni más embereket, és tanulhassanak mások tapasztalataiból. A tipikus munkák mellett modellként dolgozik. Amióta modellenként elkezdte pályafutását, sok fotóssal dolgozott, és minden szezonban kifutón volt. Szerepelt a Marie Claire Hungary és Belgium címlapján is. A modellkedés azóta a kedvenc munkája. Beleszeretett a kreatív emberekkel való együttműködésbe és az ötletek megvalósításába.

Nagyköveti méltatás
63513afdc77c2a15a7bd9c6a_Polgar-Odett.jpg

Polgár Odett

"Kafiya 15 évesen a gyermekházasság elől menekült Szomáliából Budapestre és kezdett egy új életet egy számára teljesen ismeretlen közegben. Legelőszőr a Marie Claire Fashion Days kifutóján láttam modellkedni, aztán pár hónappal később címlaplányként pózolt a magazinban profi modellként. Sorsáról készült egy dokumentumfilm is, amit idén októberben mutattak be. Az inspiráló történet a Könnyű leckék címet viseli Zurbó Dorottya rendezésében."

63513afdc77c2a569cbd9eae_Kafiya-Said-Mahdi_Konnyu-leckek.jpg