A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tombor András és Tombor Balázs alapította Tihanyi Alapítvány fenntartásában működő tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt ingyenes, az oktatást kiegészítő, magas színvonalú képzéseket az általános iskola felső tagozatától kezdve az egyetem végéig. Az intézmény olyan hiánypótló képzéseket is szervez, mint a Roma Tehetség Program és a külhoni politikai iskolák. Az MCC a szűkebb és tágabb környezetükért tenni akaró fiatalok nevelése mellett egy, a szélesebb közönség számára is elérhető tudásközpontot alakít ki, foglalkozik konferenciák, szakmai összejövetelek szervezésével, illetve kötetek szerkesztésével és kiadásával is.
"A Kárpát-medence talán legdinamikusabb, legvállalkozószelleműbb diákközössége. Több mint szakkollégium, igazi tehetséggondozó műhely. Az elmúlt évben az MCC Erdélyben és Kárpátalján is elérhetővé tette foglalkozásait, közép- és általános iskolás programjaiban pedig a Z generációs magyarok színe-java jut lehetőséghez, társadalmi háttértől függetlenül. Az MCC eredményességének leglátványosabb jele az innen kikerülő példaképek sokasodása. Az Amigos a Gyerekekért, a Közel Hozzánk Alapítvány, vagy épp a Tantermen túl kezdeményezés alapítói mind az MCC-ből indultak."