Munkácsi Brigitta három gyermek édesanyja.Családjával együtt hulladékmentesen élik a mindennapjaikat, hogy életmódukkal és vásárlási szokásaikkal a legkevésbé terheljék környezetünket. Saját mindennapi példáikon keresztül mutatják meg a környezettudatos élet buktatóit és megoldásait, amiket a blogon osztanak meg, hogy mások is belelássanak a zero waste életmód előnyeibe. Céljuk, hogy minél többen legyenek azok, akik hajlandóak cselekedni Földünk jövőjéért.
"Ahhoz, hogy változást érjünk el, a rendszertől az egyénig tennünk kell! A döntéshozók egyre nagyobb számban kötelezik el magukat a fenntarthatóság mellett, hiszen felismerték, hogy az az életvitel, ami a civilizáció fejlődésének hozadéka már hatalmas károkat okozott, ezért haladéktalanul kezünkbe kell venni az irányítást és olyan irányba kell fordulnunk, amely tudatos a környezeti hatásokat nézve. Ez a változás igazán pedig csak akkor megy, ha ebben egyénileg is minél többen vagyunk benne, s soha sem késő meghozni ezt a döntést. Munkácsi Brigi csak pár éve váltott gyökeresen életmódot, egy éve hozta létre a blogját, s olyan fokú tudatossággal tette ezt, hogy kislánya idei iskolakezdést már zero waste módon valósította meg. Valljuk be, sokunk még csak a nejlonzacskó likvidálásánál tart."