A Ruben Brandt, a gyűjtő Milorad Krstić felnőtteknek készült, thriller-, film noir- és kalandfilmelemeket ötvöző, szürreális animációs mozifilmje. A filmben száznál is több hommage és remake szerepel, emléket állítva a rendezőt inspirálóknak, de minden megjelenő műalkotás a rendező és csapatának keze nyomán valami mássá formálódott át. A filmművészet, építészet, dizájn és képzőművészet területéről a rendező-író-látványtervező által válogatott ikonikus alkotók műveinek, kameraállások és hangulatok szerepeltetéséért. Böszörményi Gábor, a filmet forgalmazó Mozinet ügyvezető igazgatója úgy gondolja, hogy egy mindenki számára befogadható és izgalmas közönségfilm született, amely arra sarkallja majd a nézőket, hogy utánanézzenek a képernyőn látott műalkotásoknak. László Marcell, a film animációs rendezője szerint az alkotás a művészettörténet, a filmtörténet és dizájntörténet mellett az eklektikáról és annak a történetéről is szól.
"A három évtizede Magyarországon élő Milorad Krstić első egészestés animációs filmje egy rejtélyes bűnbandáról szól, aki egymás után rabolja ki a világ nagy múzeumait. A szlovén festőművész megszámlálhatatlanul sok képzőművészeti referenciát, geget és filmes trükköt rejtett el pszichológiával is átszőtt krimijében, amit jó sztori és hangulatos zene tesz teljessé – mindez akár Oscart is érhet! Másfél óra vizuális tobzódás."