Budapesten közel 1200 szobor van és közülük mindössze 35 ábrázol olyan nőket, akiknek nevük is van, és nem csak meztelen testek vagy allegorikus alakok. 2019 márciusában, a nemzetközi nőnapon városszerte karton szobrokat állítottak, melyek olyan hősnőket ábrázoltak, akik megérdemelnék, hogy köztereinken emlékezzünk meg róluk. Bár a papírszobrok mindössze egyetlen napig voltak kint a tereken, de a siker egyértelmű volt. Járókelők ezrei álltak meg és örültek neki, hogy legalább néhány órára néhány nőről meg lehetett emlékezni közös tereinken. Az egyöntetű pozitív visszajelzések után a Hosszúlépés mozgalmat indított; ez lett a Wonder Woman Budapest. 2020 őszén online szavazás keretein belül lehetett öt kategóriában tíz hősnő közül kiválasztani a budapestieknek azokat, akiknek elsők között szeretnének szobrot állítani. Első kézzelfogható eredményük a magyar-izraeli hősnőhöz, a mártírhalált halt Szenes Hannához kapcsolódik. 2020 márciusában, a nemzetközi nőnapon avatták fel az erzsébetvárosi Szenes Hanna parkban miniszobrát, Kolodko Mihály alkotását. A tervek szerint a budai Széna tér megújítása során állandó szobrot fognak állítani, azzal a fogházzal szemben, ahol Szenes Hannát kivégezték.
https://hosszulepes.org/hu/wonder-woman
https://www.facebook.com/Hosszulepes.jarunk
https://www.instagram.com/hosszulepes_jarunk/
“Több női szobrot a városba! Kell-e ennél fontosabb és átfogóbb üzenet? Hitvallásuk és forradalmi ötletük formabontó, és egy új szemlélet, látásmód látványos kezdete.”