“1988. január 29-én mutatták be minden idők egyik legsikeresebb magyar zenés színpadi művét a Vígszínházban, 2021. november 20-án pedig az 1000. előadást ünnepelte a teátrum. A darab szövegkönyvét Sztevanovity Dusán és Horváth Péter, dalszövegeit Sztevanovity Dusán, zenéjét Presser Gábor írta. A Marton László rendezésében bemutatott előadás 13 karakterének bőrébe az eltelt évek során közel 100 színész bújt, de nemcsak a színpadon váltották egymást a generációk, hanem a nézőtéren is. Az alkotók célja az volt, hogy egy olyan darabot állítsanak színpadra, ami nemcsak a gyerekek számára érdekes, de a felnőtteket is megérinti. Mindenkihez szól, 9-től 99 éves korig. Ezen a Padláson „Ég és Föld között" minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. A történet szerint egy fiatal tudós megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, és különféle titokzatos számításokat végez, de nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények…”
"A padlás című generációkon átívelő előadása 2021-ben érte el az ezredik játékát, ami egyedülálló a magyar színházi világ történetében. Emlékezzünk az alkotók nagyságára, akiknek köszönhetően a történetet talán már apáink is hallották, és talán még gyermekeink is hallani fogják."