“A Napraforgó utcai Bauhaus Egyesület dr. Groó Dóra és férje, dr. Megyeri Gábor kezdeményezésére jött létre. Az egyesület életre hívásában fontos szerepet játszott, hogy dr. Groó Dóra az egyetlen lakó az utcában, aki eredeti tulajdonosok leszármazottja. A házaspár úgy érezte, hogy a családi körben felhalmozott ismeretanyagot meg kell őrizni és át kell adni az utókornak. A Budapest II. kerületében található Napraforgó utcai kislakásos mintatelep az 1930-as évek elején épült. Az egyedülálló műemléki komplexum a hazai modern kislakásos építészet egyik első példája. A korszak neves építészei által tervezett, eredeti állapotát megőrzött 21 családi ház a Bauhaus irányzat hazai adaptációjának tekinthető. Hasonló együttes csak néhány európai országban található. Ezek többsége az UNESCO Világörökség részét képezi, és a helyszíneken biztosítva van a látogatók megfelelő informálása. Projektünk célja az volt, hogy növeljük a Napraforgó utcai mintatelepet is széles körben ismertté tegyük közterületen felállított kétnyelvű információs táblával. Az esemény kapcsolódott a mintatelep átadásának 90. évfordulójához. A tábla a Napraforgó utca bejáratánál, egy újonnan parkosított területen került felavatásra 2021. november 12-én. Az információs tábla, illetve a rajta található QR-kód lehetőséget biztosít arra, hogy a látogatók megismerkedjenek hazai modern építészetünk ezen kiemelkedő alkotásával. Emellett elősegíti a fiatalok szemlélet- és értékformálását, kulturális örökségünk megbecsülésére és megőrzésére nevelve a jövő generációját.”
"A Napraforgó utcai kísérleti bauhaus lakótelep a két világháború közötti magyar építészet egyik csúcsteljesítménye. Dr. Groó Dóra és Dr. Megyeri Gábor nyugdíjas párként, önszorgalomból ápolják a környéket és a közösséget. Lokálpatrióta mozgalmuk idei aktualitása, hogy a lakótelep 90 éves évfordulója alkalmából kétnyelvű információs táblát is kihelyeztek egy erre kialakított téren."