“A statisztikák szerint Európa-szerte évente közel 2500 ember szenved halálos autóbalesetet, és ennek sokszorosa súlyos sérülést. Baleset esetén az első óra, a segítség gyors kiérkezése nagy jelentőséggel bír. Ez Európai Unió eCall segélyhívó rendszere 2018 tavasza óta minden újonnan engedélyezett jármű esetében kötelező, a 10–15 éves, e-segélyhívó funkcióval nem rendelkező használt autók jelentős része továbbra is forgalomban marad az európai utakon. Küldetésünk az volt, hogy fejlesszünk egy járművekbe utólagosan beépíthető eCall segélyhívó berendezést és szolgáltatást használt járművek számára, hogy semmilyen hátrány ne érhesse a használt gépjárművek tulajdonosait, sofőrjeit és utasait, így megadhatjuk ugyanazokat a feltételeket, mint amelyeket az új járművek használói élvezhetnek, így egy magyar fejlesztés mentheti meg százak vagy akár ezrek életét is az európai utakon. Az Albacomp „Aegis” márkanevű, teljes mértékben autonóm, az összes szükséges érzékelővel felszerelt segélyhívó eCall fedélzeti eszköze bármilyen járműtípusba utólag beépíthető. A szabályozásoknak megfelelően személyi sérülés, vagy súlyosabb anyagi kár kockázatát jelentő baleset észlelése esetén automatikusan elküldi baleset körülményeit – így a pl. GPS-koordinátákat, a baleset idejét, az üzemanyag típusát és a gépjármű azonosítóját – a 112-es hívószámra, felgyorsítva ezzel a mentési folyamatot. Ezzel egy időben az autót automatikusan összeköti a segélyhívó telefonos diszpécserével, így a balesetet szenvedő szóban pontosíthatja, ha szüksége van a mentőre, műszaki segítségre, vagy ha mégsem súlyos a baleset, arról is tájékoztatást adhat.”
http://ecall.albacomp.hu/; https://www.albacomp.hu/
https://www.facebook.com/albacompri
"Olyan autófedélzeti eszközt és kommunikációs rendszert fejlesztettek, amelyet utólag is be lehet szerelni az autóba, így a használt autó tulajdonosok is élhetnek az eCall rendszer adta előnyökkel: amennyiben az eCall-készülékkel felszerelt autó vezetője balesetet szenved, a rendszer automatikusan, azonnal tárcsázza a 112-es számot. Olyan technológiai vívmány ez, amelyen emberéletek múlhatnak."