“Szombathelyen születtem. 5 éves koromban kezdtem bele a focizásba és mellette kosárlabdáztam is, mert a mai napig hatalmas rajongója vagyok a sportágnak. Ami az utánpótlást illeti, először a szombathelyi csapatokban rúgtam a bőrt, majd az MTK megkeresésére Agárdra költöztem, ahol közel három év alatt felkeltettem az első csapat érdeklődését. Az MTK örökre az egyik kedvenc csapatom marad, mivel felnevelt és felnőtt futballistát csinált belőlem. Ezután Olaszországba szerződtem, ezután Dunaszerdahelyre igazoltam, ami aztán meg is hozta az igazi áttörést. Bernd Storck kezei alatt válogatott be először a Mister (Marco Rossi, szövetségi kapitány). A nyári EB-n kaptam nagyobb szerepet, amiért végtelenül hálás leszek. Ezt a 2021-es évet soha nem fogom elfelejteni.”
https://www.facebook.com/Sefi8
"Hős lett a magyar-német meccsen az Európa Bajnokságon, Magyarország jó hírét vitte. A Németország elleni gólján az egész nemzet hatódott meg - példamutató volt, ahogy bizonyította, hogy egy kis nemzetnek is van esélye. A Rossival való közös fotója bejárta a világot. Az év egyik legmeghatározóbb sportpillanata volt sokak számára."