"Gyermeksebészeti szakvizsgám másnapján indítottam médiatevékenységemet. Ennek részeként született meg a ’Kőnig Doki helyre teszi’ YouTube csatornám is az egyéb social és broadscast televíziós megjelenések mellett. Az Egyesült Királyságból visszatérve ugyanis - ahol orvosként praktizáltam -, azt vettem észre, hogy a magyar egészségügy, legyen az állami vagy magán, bár sokszor tesz a gyermekekért, de szinte soha nem szól nekik, róluk. Régóta aggódva figyelem, ahogy egyre távolabb kerülünk az egészségügytől. Egyre nagyobb a szakadék az ellátó személyzet - orvosok, nővérek, műtősök, beteghordók - és a betegek, szülők között. Hosszú ideje dolgozom a kollégáimmal egy pozitívabb és félelem mentes gyógyításért, mert azt tanultam a gyerekektől - akik a legjobb tanáraim -, hogy attól félünk legjobban, amit nem ismerünk. A Kőnig Doki Helyre Teszi sorozat azért született, hogy néhány dolgot helyre tegyünk. Együtt, közösen. Hogy próbáljunk meg egy kicsit másként gondolkodni a testünkről, az egészségünkről, magunkról és egymásról."
Alkotók // dr. Kőnig Róbert – író, házigazda, producer és brand tulajdonos, szakértő; Regényi Eszter – tartalomfejlesztő, kreatív producer; Vigh-Fekete Zsuzsa – tartalomfejlesztő, kreatív producer. Szinkronhangok: Noncsi: Peller Anna; Olivér: Dér Zsolt; Zselé: Vigh Lili
Megvalósítás // karakterek: Derengő Animation; animáció: Derengő Animation; operatőr: Szögi László; zene és effektek: Silent Session Produkciós Kft.; rendezés és vágás: Vigh Róbert
Közreműködő // dr. Kőnig Ágnes – szakmai felügyelet
Facebook: https://www.facebook.com/drkonigrobert
Instagram: https://www.instagram.com/drkonigrobert
YouTube: https://www.youtube.com/drkonigrobert