Az, hogy Leányfalun a foci fantasztikus közösségformáló erővé vált, abban egy lelkes edző, Zserai Zsolt hatalmas részt vállalt. Foci iránti szenvedélye oly mértékben fertőző, hogy ez a párezres falu minden korosztályban tud csapatot nevezni és a több mint 120 igazolt futballjátékosa van: „A foci gyerekkorom óta egy szerelem. Soha nem tartoztam a legjobb játékosok közé, de meccs alatt a szívem mindig vitt előre. 7 évvel ezelőtt megváltozott az életem, amikor felkértek a Leányfalu U19 edzői posztjára. Utólag úgy látom, nagyon jó döntés volt, hogy igent mondtam a felkérésre! Az elmúlt 2 évben edzője lettem az U7-nek, U13-nak és az U9, U11 korosztály edzőjének a munkáját is felügyelem. Ez közel 100 gyereket jelent heti szinten. Minden nyáron 3 hét táborozást tart az egyesület, ahol táborvezetőként veszek részt. Öröm számomra, hogy ma már több nehezen kezelhető gyerek is beilleszkedett a közösségünkbe és a sportot választották délutáni elfoglaltságnak. 2021 nyarán női focicsapat alakult Leányfalun, aminek edzői posztjára felkértek. A csapat nagyrészt nagyon lelkes Anyukákból állt, akik gyerekkorukban fociztak utoljára. Nagy volt a kihívás, mert szinte az alapoktól kellett kezdeni a lányokkal. Bár az első évben csak kudarcok értek minket, nem adtuk fel! Kitartó munkával, rendszeres edzésekkel, összetartással és egymás támogatásával sikerült az őszi szezonban a dobogó legfelső fokára kerülni. Utolsókból így lettünk elsők másfél év alatt. Nemcsak a játékosok tanulnak tőlem, hanem én is tőlük, együtt fejlődünk, formálódunk és haladunk egy úton. Leányfalun egy családias közösség alakult ki, ahova mindenki örömmel jön, ha csak egy gulyáslevesre is. A meccsek utáni hangulat szenzációs, bográcsozunk, énekelünk, táncolunk és persze kielemezzük a mérkőzést. Külön köszönet a feleségemnek és 2 gyerekemnek, akik kezdetek óta támogatnak abban, hogy ezek a projektek sikeresen működjenek.„
Facebook: https://www.facebook.com/Le%C3%A1nyfalu-SE-Foci-101928585764800