Kő Boldizsár – Bethesda Mesetér

Jelölt 2024

Játszóterek, kicsit másképp: Kő Boldizsár képzőművész, négygyerekes családapa újragondolta a játszóterek fogalmát, s Mesetereivel színt, történeteket és boldogságot igyekszik csempészni mindenki életébe, legyen az szülő vagy gyerek. Fából készült, élénk színű játszóterein megelevenedik a magyar történelem, népmese- és mondavilág, a történetek megélésén keresztül pedig nemcsak a játszó gyermekek, de a kísérő szülők is közelebb kerülnek egymáshoz.

Meglátása szerint sok próbát kellett kiállnia, mire álomból valóság lett, majd kenyeret adó vállalkozás, de a sárkányokkal megvívott, a farkasokat megszelídítette: a Meseterei kiállták az idő próbáját, és generációk nőttek és nőnek fel a mesék erőterében játszva, a régiek tudásának bölcsességével, művészettel találkozva-gazdagodva.

Több, mint ötven Meseteret hozott eddig létre Kő Boldizsár, minden egyes térrel színesítve szülők és gyermekek életét, hazánkban és a világban egyaránt. Meseterei megtalálhatóak már Lengyelországban, Indiában és Spanyolországban is, de a képzőművész célja ennél sokkal nagyobb: szeretné, ha a népmesei tér koncepciója hungarikummá válna, s amikor valaki hazánkra gondol, a színes-mesés játszóterek jutnának eszébe.

 

Honlap: https://www.meseterek.com/
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100064028823865
Instagram: https://www.instagram.com/meseterek/

Nagyköveti méltatás
Almassi_Kitti-1000x1000.png

Dr. Almási Kitti

Két gyermekes anyaként gyakran találkoztam azzal a problémával, hogy a gyerekek gyorsan megunják a játszótereket, mert ugyanazok a játékokkal találkoznak mindenhol, amik egy idő után nem jelentenek kihívást, nem hoznak új élményeket. Bár már az én lányaim felnőttek, még játszottak a Millenárison, ahol örömmel tapasztaltam, hogy már megtalálhatók ezek a különleges játszóterek. Itt valóban tartalom jelenik meg, történek elevenednek fel, amiken keresztül több síkon is bevonódnak a gyerekek és a felnőttek is a játékba, önfeledt időtöltésbe. Boldizsár gyerekei születése után döbbent rá, mennyire egyhangúak a magyar játszóterek. Ekkor döntötte el, ő ezen bizony változtatni fog, és épít egy igazán különlegeset, egy olyat, ahol szárnyalhat a fantázia, ahol a gyerekek valóban egymással játszhatnak, ahol nagyon fontos, hogy milyen szimbólumok, történetek veszik körbe a kicsiket. A képzőművész játéktereit annyira megszerették a gyerekek, hogy mára már több mint ötvenet tervezett belőlük országszerte. Sőt, kértek a magyar mesebirodalmakból Spanyolországba, Lengyelországba, de még Indiába is! Ha valaha jártál már Kő Boldizsár játszótereinek egyikén, onnantól felismered mindet. Még akkor is, ha mindegyik más, akkor is tudni fogod, ki készítette.

Kő Boldizsár.JPG