Kovács Wölfinger Diána, a Szikvirág Tanya gazdasszonya, 16 évvel ezelőtt hozott egy merész döntést: feladta városi életét, hogy a Tisza mellett, Mártély közelében, egy tanyán kezdjen új életet. „Székesfehérváron nőttem fel, ott éltem 21 éves koromig. A lovaglás kapcsán kerültem a Tiszántúlra, és nagyon megfogott engem az alföldi táj. Annyira mély hatással volt rám, hogy itt ragadtam” – meséli Diána. A természet iránti vonzódása, különösen a lovak és a lovaglás szeretete, vezette őt erre az útra, amely során egy teljesen új életformát választott magának és családjának.
A Szikvirág Tanya egy 3000 négyzetméteres területen helyezkedik el, ahol Diána és családja önellátó gazdálkodást folytat. A mindennapjaikat a természet ritmusa és a tanya körüli munka határozza meg. A család minden tagja részt vesz a munkában, a gyerekek is aktívan kiveszik a részüket az állatok etetéséből és gondozásából. A tanya élete egyszerre idilli és kihívásokkal teli: bár csendesebb, mint a városi lét, rengeteg munkát igényel. Diána és családja saját maguk termelik meg az élelmiszerek nagy részét, zöldségeket, gyümölcsöket, sőt, még házi kenyeret is sütnek a kemencében.
A tanya története azonban nem csak a gazdálkodásról szól. Diána blogot is indított, ahol az olvasók betekintést nyerhetnek a tanyasi élet mindennapjaiba. Fényképeivel, novellaszerű írásaival igyekszik bemutatni a tanyasi életteret, az ő szemüvegén, az ő érzésein keresztül.
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100054378947459
A Szikvirág tanya hivatalosan Szeged mellett található, ám a felvillanó internetes posztok alapján sokkal inkább egy Móra Ferenc-novellában létezik. Sorjáznak az évszakok, érik a gyümölcs, ellik a jószág, futkosnak a gyerekek, akik szemlátomást jól érzik magukat abban az egyetemes körforgásban, amelytől a legtöbben mára már szinte teljesen elszakadtunk. Viszont ez nem valami nosztalgia-parti, nem holmi „régenmindenjobbvolt”- siránkozás, hanem hangsúlyosan jelenidő, mai gondokkal, fájdalmakkal, örömökkel. Megtudjuk, hogy a tanya életében milyen helyet tölt be az internet, hogyan egyensúlyoz a gazdasszony a friss házi péksütemény és a városi gépi pékáru mezsgyéjén. A fotókról szinte lemásznak az ínycsiklandó, színes-illatos termények, termékek, tájrészletek. Kovács Wölfinger Diána tobzódik a természetben, étvágygerjesztően, mégis precízen, elegánsan ír róla. Részesévé tesz az életének, határozottan képviseli a rá bízott értékeket, de nem tetszeleg a tökéletesség képzetében. Megtudhatjuk tőle, hogyan lehet ma radikálisan, bátran, minél földközelibben élni. A bőrünkön érezzük azt a létformát, amelyre különböző mértékben ugyan, de legbelül mind vágyakozunk.
