Szirtes Edina Mókus

Jelölt 2024

Szirtes Edina Mókus hegedűművész, énekesnő és zeneszerző, a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb színfoltja. Gyerekkorától kezdve a zene volt élete központi eleme, és már kicsi korában eldöntötte, hogy zeneszerzőként fog világokat teremteni. Zenei tanulmányai során több neves zeneművész, köztük Szecsődi Ferenc és Rozgonyi Éva volt a mestere. „Most arra tudok figyelni, ami az igazi feladat, a küldetés, a legszentebb dolog: átadni a zenét, a zene művészetének a súlyát, azt a hitet, ami benne van” – árulta el ars poeticáját Mókus.

Munkássága során számos műfajban alkotott, a komolyzenét tartja anyanyelvének, de improvizálva keveri szinte az összes műfajt a világzenétől a színházzenéig. Az idén szintén Highlights of Hungary díjra jelölt Recirquel társulat előadásaiban, mint a Solus Amor, az IMA és a Paradisum, egyedi zenei világot teremtett, amelyben a természet, a szerelem és az emberi lélek kapcsolata jelenik meg. „A zene a legfelsőbb egység” – véli Mókus, aki jövőre szóló koncerttel lép majd fel a MÜPÁ-ban, ahol a klasszikus zenét ötvözi majd a népzene dallamosságával, díszítőrendszerével.

 

Honlap: https://mokusmusic.com
Facebook: https://www.facebook.com/SzirtesEdinaMokus
Instagram: https://www.instagram.com/mokusmusic/

Nagyköveti méltatás
Lackfi_Janos-1000x1000.png

Lackfi János

Szirtes Edina Mókus nemcsak egyik legsokoldalúbb, legelsöprőbb hangú, legkreatívabb zenészünk. Nem pusztán egyszemélyes zenekar. Több annál, ő természeti jelenség. Annyira elsöprő, annyira öntörvényű, annyira megkérdőjelezhetetlen. Egy orkánra, egy vulkánra vagy egy tengerre lehet mondani, hogy kevesebbel is beértük lett volna, vagy hogy nem pont erre gondoltunk, de hogy ne lenne elemi erejű, önazonos és lenyűgöző, azt aligha. És amikor ezt a természeti jelenség-hasonlatot említettem egyik fellépés alkalmával, Mókus a rá jellemző szerénységgel hessegette el ezt a gondolatot. Pedig az ő kozmikus muzsikájában összeér Észak és Dél, Nyugat és Kelet, ritmus és meditáció, líra és szenvedély, folklór és klasszikum, modern és ősi. Csobbanjanak bele bárhol, ez az életmű ellenállhatatlanul magával sodorja hallgatóját. Ja, úgy könnyű, ha valaki mindent IS el tud zenélni, mégis szüntelenül magát adja!

Fotó: Emmer László
Fotó: Emmer László